SAJNÁLATOS  ESEMÉNY  TÖRTÉNT A SZOMSZÉDSÁGUNKBAN.

                               KOLONTÁR -----------2010. OKTOBER 04 .

 

                           Neve örökre egybeforr a vörösiszappal.

 

De a történtek után  menni kell az életnek , és így a tippmixnek is.  Most négy fixet böngésztem ki este , gondolom beteszem , hátha valakinek megtetszik. Annyit elárulok, hogy én habozás nélkül megteszem. A vendéggyőzelemre a fogadásom kicsit rizikósnak tűnik, de a papírforma hazai meccsekre is ugyanilyen eséllyel bukhatsz , mert meglepetések bármikor bejönnek. Ezért inkább nagyobb szorzóra tippelek , és ha buktam , akkor buktam , de ha bejön, akkor többszöröse a papírforma nyereménynek , ami mint már megjegyeztem , szintén kockázatos.

 Megfigyelésem , ha öt papírformát kiveszek , abban egy meglepetés tutti , hogy benne lesz. Akkor viszont kár játszani papírformára. Játszom amit most beteszek ide , azzal a különbséggel ,  hogy még teszek majd három másik meccset is , amit pótlólagosan hozzátehetünk.

Ezek a nyereményt megemelik , ha bejönnek. Olyan tippelést vettem ki a jégkorongból , aminek esélye igen nagy. Ha csak ezeket játszanánk, ami papirforma, nyeremény kevés lenne. Ha viszont az elsőnek ajánlott négy meccshez hozzácsapjuk külön , akkor a szorzók szépen emelkednek ,  hetvenötszörös magasságig. Ez ezer forinttal is hetvenezret hozhat.a javaslatom az , hogy ha valaki megjátssza az első négyet ,  akkor egyesével tenné hozzá a további három meccset. Utoljára az NHL meccsét .  Azért hagyom utoljára , mert nem tutti a tipp, csak sejtem , hogy hazai eredmény lesz.

 

Most pedig bemásolom az első négy fixem , és ráhagyással a pairformának vélt további hármat.

 

059 1 JYP - KalPa 1.59 / 4.20 / 3.55
093 1 Boulogne - Reims 1.90 / 3.00 / 3.50
109 1 Genoa - Internazionale 3.35 / 3.00 / 2.09
115 1 Rec. Huelva - Celta Vigo 2.61 / 2.80 / 2.43

 

 Gyakorlatilag ezt a négy meccset vettem ki , magamnak. a JYP hazai meccse azért valószínű , mert nagy az erőfölénye. A Boulogne tizenkettő meccsén csak kétszer győzött , de tíz döntetlent csinált. Nem valószínű , hogy a sorozat megváltozna , tipikus döntetlen lehet. Az Inter nem vacakol  , ma péntek van , teljes erővel tud játszani ... Míg a Celta Vigo is szerintem begyüjti a három pontot.

Ez idáig kb. 24-es szorzó.

Most tennék még hozzá három papirformát , azzal a megjegyzéssel , hogy csak akkor vállaljuk be , ha az első négyet külön megjátszottuk. A véleményem marad , vagyis az NHL jégkorongot aki akarja beteszi , aki nem az nem. Én filózom rajta , mert ezer forintos alappal számolva , azért meghozhatja az árát.

Jöjjenek a pótlólagos tippek.

066 1 Salzburg - Linz 1.36 / 4.80 / 4.85
106 3 RKC Waalwijk - Dordrecht 1.42 / 3.50 / 6.25

Ez a kettő meccs szerintem tutti , hogy jön , mint papírforma.

A következőt amit még hozzá gondoltam , úgy érdemes hozzátenni , ha már ezt a hat tippet egyszer megjátszottuk kétszer. Alap , aztán a bővítménnyel. A hetedik meccs  az NHL-es maradjon utoljára. Aki nem akarja , az ne játssza meg. Most következik.

 Sajnálatos módon , amíg itt szerkesztettem a az irásom , a tippmixben kivették az NHL meccseit, valószínüleg , mert oddsokat változtatnak.

 

Így csak beírom , hogy melyik meccset kivántam még játszani.

075 . 1 .Chicago - Edmonton  - 1.63 - 4.1 - 3.4

Végezetül megjegyzem , a tippjeim nem szentirások. Tehát , ha valaki megrakja , az tegye azért , mert jónak találja, és ha mégse jönne be , akkor ne engem , hanem a balszerencsét okolja.

Megjegyzem még , ha a csapatok nevére kattintunk , vagy a háromszögre , kapásból bejönnek a tipmixoldalak.

Ezentúl minden itt szerkesztett írásom bekerül egy másik blogomba is.

 

Ajánlom mindenkinek.

http://imreimre.blog.hu/

 

Mindenkinek szerencsés napot kívánok , Imre

 

Szerző: imrelakat

1 komment

Címkék: variációk tippelj

A bejegyzés trackback címe:

http://tajkepfotokesvariaciok.blog.hu/api/trackback/id/tr422407013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

istipistiike 2011.09.18. 14:51:07

Üdv Imre!

Szeretnék egy jó varit kérni Tőled ahol 6 meccset szeretnék eltalálni. (tipp-mix) Csak hat mecsre akarok fogadni. Légyszíves küld el az istvan32@citromail.hu mail címemre.
Előre is köszönöm tisztelettel István!