Néhány mondat a blogról..

 

 

Az aktualitását a blognak az adja, hogy augusztusban rendezünk egy országos kiállítást Ajkán , a Panoramio versenyben helyezést elért magyar fotósok díjazott képeiből.  Ezekből bemutatni nem tudok, csak akkor, ha az érdekelt hozzájárul, hogy itt a blogban szerepeljen díjazott fotója. Azt megígérem, hogy aki engedélyezi fotóját itt is megjeleníteni, azon fotót, azonnal felteszem. Ugyanakkor kétnapos találkozó is lesz , augusztus 7-8 , szombat vasárnap, akit érdekel az jöjjön el. Nem csak kiállítás, hanem nagy fotóstalálkozó is lesz, természetesen nem csak fotósoknak.

  A kiállításra , viszont sikerült majd minden Magyar nyertes fotóját elkérnem , így szép és tartalmas kiállítást tudunk összehozni.

 Ajka városa támogat ebben, és hozzájárul a költségek jelentős részéhez.

 

Talán folytatnám Barátaim szép fotóinak feltöltését,Most már a másodiknak   nyitott oldalra. Megjegyzem,  minden itt megjelent fotó előzetes engedély alapján kerül bemutatásra, még akkor is, ha a Panoramio versenyén nyertes alkotásokról van szó.Minden fotó, a Világversenyen , helyezést, illetve első második díjat is szerzett, de itt nincsen szándékunkban megkülönböztetni az egyes fotókat. Minden itt megjelenített fotó, Magyar , illetve Magyar származású külföldön élő honfitársunk díjazott szép fotója.

Időrendi sorrendet sem tudok felállítani, de minden fotóhoz  , amennyiben sikerül, a szerzőt, és az elérhetőségét a Panoramion meg próbálom beszerkeszteni.

A második részt kezdeném kiváló fotósunkkal, Taál István ,  nicknevén Digitaaal , aki nagyon szép eredményt tudhat be ezen a világversenyen.

                   Fotójának címe :  Honfleur , kikötő

Elérhetősége      :   http://www.panoramio.com/user/257206

Loszman Ágnest bizonyára sokan ismerik, de itt a Panoramion is nagyon szép eredményt ért el.

    Nyertes fotója címe a következő :  Olajfa liget

Elérhetősége  :  http://www.panoramio.com/user/2639252

 

Folytatnám a sort egy rendkivül szimpatikus fiatalemberrel, Kis Tóth lászlóval, aki szebbnél szebb fotókat tesz fel a Panoramiora, és pár hónappal ezelőtt egyik csodaszép fotójával eredményes lett, bekerült az első három díjazott fotós közé .

             A fotó címe   : Méretarány

Elérhetősége   :  http://www.panoramio.com/user/1004020

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Folytatnám következő kiváló fotósunkkal, aki a világversenyen szép eredményt elérve, díjazott lett.

                 Okvátovityné Bánhidai Bea nagyon jó fotós.

    Nyertes fotója címe : Sín a végtelenbe-Track  into the endess

Elérhetősége a weben : http://www.panoramio.com/user/2098722

 

 Nincs vége a felsorolásnak, hát következzen megint egy Magyar nyertesünk, akinek galériája elérhetőségét szintén átnyújtom az érdeklődő látogatóinknak.

Martini János , kedves Barátom régi , és ismert egyéniség a Panoramio berkein belül, de szükebb hazájában is szép elismertségre tett szert.

        Fotójának címe :  Kőpatak 

Elérhetősége :  http://www.panoramio.com/user/1394479

 

 

 

 Ismét következzen egy kiváló fotóshölgy, aki mesterien kezeli a gépét, és az elméjét. Végtelenül szerény, de életvidám, és humoros fotósról van szó .

     A fotóst Richter Béláné : Gyöngyinek hívják.

       A fotója címe  :  Zugspitze - Ausztria felől 

Elérhetősége a weben : http://www.panoramio.com/user/2543913

 Folytatnám a sort , Somfoth Pál fotóssal ,valódi nevén : Kancsár Pál , aki sokat tett a Panoramio érdekében. Lenyűgöző fotóiból most csak a nyertes fotóját teszem fel, helyszüke, és téma miatt.

             A fotó címe : Lillafüred - Vizesés

Elérhetősége  :  http://www.panoramio.com/user/262950

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megint nemzetközi vízekre kalandozunk, egy csinos hölgy Amerikából nyert a Panoramio versenyén, megjegyzem Színmagyar egyébként.

A fotós neve  :  VaZsu , vagy teljes nevén, Susana Varga .

       Fotójának címe  :  Duck in Red 

Elérhetősége  :  http://www.panoramio.com/user/1416300

 

 

Ismét egy jó Barátom , Guriga56 , valódi nevén Bugyi László  szép alkotása következik, kedvcsinálónak a kiállítás látogatására. Valójában legujabb fotói már a csúcsot döngetik, érdemes belenézni szép fotogalériájába is.

                     A fotó címe   :     Biborban

Elérhetősége a weben  :   http://www.panoramio.com/user/2421218

 

 

 

A hölgyek előnyben, és Kis Tóthné (Husi58) , igazán megérdemli, hogy nyertes fotójával ebben a felsorolásban szerepeltessük. Lekles tagja a Panoramiosok táborának, rengeteg Panos találkozón vesz részt Férjével együtt, akit mint szintén nyertes díjazott fotóst, már bemutattam.

                A fotó címe  :    Elkötelezett lakó

Elérhetősége a fotósnak :  http://www.panoramio.com/user/36144          

A bejegyzés trackback címe:

https://tajkepfotokesvariaciok.blog.hu/api/trackback/id/tr1002036594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.