Szervusztok !

Elsősorban most Jodjoe és LACOS !

Mindenkinek BÚÉK -_ot kívánok , és sok nyereményt .

Valóban a foci két vállra fektetett sokunkat , de a jéghoki is jégen játszódik , vagyis elegánsan a gyöngébb csapat vígan nyerhet idegenben is .

Ezért , mint mondtátok , nem csak a megérzés , hanem a vari is segítség lehet.

Jodjoe kéri a címben emlegetett varit , nos pár percen belül felteszem , és olyan magyarázatot fűzök hozzá , amitől a szívetek nagyot dobban , és ez az Újévi ajándékom, mert ezek után egy variból akár százat is csinálhattok, ha úgy csináljátok, ahogy nemsokára leírom .

A lényeg , mindig hűvösen , de nem a hűvösön kell játszani , és akkor eléritek a várva várt nyereményt .

De a meglepetés mindig jelen van , ezért erre érdemesebb fogadni , mint a papírformára , hiszen ez százszor ezerszer többet hoz nekünk .

Üdv , Imre , aki még mindig fiatal és nem mester, ahogy LACOS írta . Csak szoktam gondolkodni .

Az , hogy már hatvan vagyok , még nekem nagyon is jó , mert még mindig újítok, és adom a jó és rossz varikat , amiket tudtok hasznosítani .

 

Már írom a variációt , amit előző írásomban emlegettem .

Nyolc mérkőzésből hat mérkőzés eltalálása esetén , tizenegy darab ötös kötésű tippszelvény kell.

 

 1---2---3---4---7

1---2---3---5---8

1---2---3---6---7

1---2---4---5---7

1---2---4---6---8

1---3---4---5---6

1---5---6---7---8

2---3---5---6---8

2---4---5---6---7

3---4---5---7---8

3---4---6---7---8

Bárhol találsz el hat mérkőzést , - egy , néhány esetben kettő nyertes szelvényed lehet, de ha több mérkőzést is eltalálsz , nincs kizárva, hogy mind a tizenegy szelvényed nyertes legyen .

 

Most viszont következzen ennek a varinak továbbgondolása , amit lehet hogy ismertek , de lehet hogy még páran nem , de érdemes elgondolkodnotok rajta , és ami fontos , ha meggyőztelek benneteket, alkalomadtán kipróbálni .

A Matematika szabályai szerint  nincsenek kibúvók , de nálam aki ismeri ezeket a varikat, nálam akadnak kibúvók.

Mégpedig a következő .

Ha kétszer veszed ki a varit .

Akkor kétszer kell leírnod , vagyis dupla szelvénnyel játszol .

De most már nem nyolc , hanem tizenhat mérkőzést tippelsz meg. Itt jön az érdekessége az elméletnek .

 

Ha végiggondoltad , akkor máris rájössz , hogy eddig kettőt hibázhattál , most meg mivel duplán vettük ki a varit , már négy lenne , de mégse négyet lehet hibázni , hanem öt mérkőzést .

 

Ezt leírva így néz ki.

8-6 = 11 tipp. kettőt hibázhatsz .

16-12 helyett  , 16 - 11 = 22 tipp . Bárhol hibázhatsz , de már nem 4-et , hanem 5 mérkőzést. A logika szerint , az egyik variban mindig hat eltalált tipped van , a másikban meg öt . Mivel nem tudod , hogy melyikben lesz hat eltalált, így megcsinálod  mindkét varit, az előnyöd az , hogy plusz egy mérkőzést elhibázhatsz . Négy helyett ötöt hibázhatsz , mégis nyersz .

24 - 18 helyett , 24 - 16 lesz a helyes megnevezés , és itt már nyolc mérkőzést tehetsz fasirtra , de a többi legyen nyerő .

A három varinál  számokban leírva :

 6 + 5  +5 találat kell hogy legyen .

Ez 16 találat, de nyolc lehet a hiba . Huszonnégy mérkőzés ,...33 tippszelvény , 6600 ft-ból.

Bárhol jönnek be a találatok, mindig van egy nyerő szelvényed, de akár 22 nyertes szelvényed is lehet.

Meglepetéseket szimatolva és eltalálva akár kétmilliót szakíthatsz .

Szépen hangzik , nem ?

 

Tizenhat mérkőzésből  tizenegy mérkőzést bárhol eltalálsz , legalább egy darab telitalálatod van . 22 szelvényből.

Huszonnégy mérkőzésből tizenhat mérkőzést  bárhol eltalálsz legalább egy darab telitalálatod van . 33 szelvényből .

 

Legutosó fejtegetésem ...

 

Nyolcvan mérkőzésből   51 mérkőzést eltalálsz , kell 110 tippmixszelvény , és bárhol találod el , van egy tiszta ötös kötésű találatod . De huszonkilenc mérkőzést el is babrálhatsz  !!!!!!!!!

 

De itt már Eldorádó is lehet, ha jól tippelsz . 24200 -ért , alapból .

 Folytathatnánk a sort azzal , hogy tovább viszem a gondolatot , de nem érdemes .

 Akinek ez világos lett, és értelmezi , az ezentúl bármilyen varira tudja alkalmazni .

A legutolsót azért írtam le , mert minden lehetséges .

 

A fentebb közölt varit nem kell kutyulni , minden nyolc , és további nyolc mérkőzésre leírható , feltéve , ha másik nyolc mérkőzést veszel ki.

 

 Természetesen fontos , hogy a jelzőszámoknak megfelelően írjátok le a varit .


Megjegyzem . Nálam azért nincsenek kisbetük , mert ez logika . Azért vannak nagyobb betük , mert már én is rosszul látok.


Tehát , lehet elemezni , szóljatok hozzá , megmondom előre , minden alapvarit ilyenformán fel lehet dobni , duplájára , háromszorosára , és mindig kevesebb mérkőzést kell eltalálnod , mintha csak egyet készítenél .

Ha időm van szívesen válaszolok, mert sokatoknak ez új , de az is lehet, hogy már mindannyian ismeritek , csak titokban tartjátok elöttem .

Üdvözlettel , Imre

A bejegyzés trackback címe:

https://tajkepfotokesvariaciok.blog.hu/api/trackback/id/tr142565589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.