Kedves Barátaim !

 

Mint egy véletlen , de belecsöppentem egy kiállításba , méghozzá alanyként.

 Augusztus 28 -án vettem észre egy pályázatot , aminek a lejárata augusztus 30-án volt.

 A téma az idősek és a fiatalok kapcsolata, közös találkozási pontjai.

 Mivel kevés időm volt, hát én a Barátunk portréfotóival neveztem, azt hiszem , hogy jól ismeritek _

 Gerebics Lajos bátyám most megint bevonult a történelembe, hiszen az általam készített és róla szóló fotót kiállították a városában.

 Meghívót kaptam, és elmentem ere a szép eseményre.

 Természetes hogy az eseményről az érintettet , Lajos bátyám is értesítettem, és a Fehérvári panosokat is. Meg is jelentek szép számmal.

 Szabó Miklós, Pinke László , Horváth Endre , Timár Tibor , és a Főhős , a fotóm kedvelt alanya, Lajos Bátyánk.

  A megnyító beszédet  a Székesfehérvári Fotóklub elnöke Pósfai Attila tartotta.

 Választ , és szintén megnyító beszédet  Borsos-Kőszegi Erika a Szociális szakmai Szövetség igazgatója , a kiállítás sorozat fővédnöke tartotta.

 Kiemelte az időskoruak megbecsülését , alkalmazkodását a társadalomban , és a fiatalok és idősek együttmüködésének szükségességét.

 A helyi televizió  nivós müsort tudott készíteni a kiállítás anyagából.

 Pár fotót én is készítettem , most ezekből néhányat beteszek , egyelőre komment nélkül.

 A lényeg , hogy Monostorapáti után a Fehérvári Panoramios tagok újra összejöttek hívásomra , és Lajos Bátyám tiszteletére, a kiállítást megbecsülve jelenlétükkel.

Mindannyian fotósok, és elismert fotósok.

 

Talán kezdem is , Főszervezőnk néhány fotójával , amit ott készítettem a kiálítás után.

 

 

 Borsos-Kőszegi Erika és Gerebics Lajos  a kiállított fotó társaságában .

 

 

  Már oldott hangulatban , barátságos beszélgetéssel mulatva az időt.

Sikeres megnyító és gratulációk után Erika örömmel állt portréfotó céljából a gépem elé.

 

Néhány jellemző fotó Barátaimról , és a prezentációról...

 

 

  Mind az öten : Gerebics Lajos , Pinke László , Horváth Endre, Szabó Miklós , és a legújabb Panos tagunk, Timár Tibor ...

 

 Pósfai Attila is egy pillanatra megállt a gépem előtt... már a megnyító után...

 

 

Már Ő is lazábban véve , és beszélgetésbe merülten...

 Néhány fotó , pillanatképek..

 

Vendéglátás "KOROLTÓ" módon.........

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Kiállítás szép plakátja...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lajos bátyám a kiállítás alanyaként ...

 

 

 Pinke László elgondolkodva...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szabó Miklós  , kedves Barátunk..

 

 

Hogy én is a képben legyek....

 

Utolsó bucsúfotó Erikáról... dijazott fotósról , és Pósfai Attiláról...

 

Üdvözlettel

 Köszönet jár az ott megjelenteknek, pozitív hozzáállásuknak, és legfőképen Borsos-Kőszegi Erikának , akinek szervező munkája nélkül a kiállítás , és a mi jelenlétünk is kérdéses lett volna. Köszönöm a meghívást Barátaim nevében is.

Lakat Imre

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tajkepfotokesvariaciok.blog.hu/api/trackback/id/tr342319180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása